A hsziungnu őseinkről igen keveset tudunk. A köztudatban legfeljebb annyi terjedt el róluk, hogy félelmetes seregeik miatt a szomszédos kínai tartományok kénytelenek voltak a Nagy Falat megépíteni. Az erős hsziungnu szövetség az i.e. 3 – i.e. 2. században uralta Közép Ázsia térségét. A hsziungnukat tudatlanságból (vagy szándékosan) töröknek, vagy mongolnak, esetleg iráninak (perzsáknak) tartották.
A hsziungnuk, azaz, ugorok birodalma
Ma azonban elegendő adat áll rendelkezésre ahhoz, hogy végre kimondjuk: ők valójában az őseink, azaz, ugorok. Kínai, orosz, amerikai és más nemzetiségű kutatók kapcsolódtak be a nemzetközi tudományos életbe és Kínában például már egyértelműen meg is jelent az igaz, bizonyítékokkal alátámasztott ősmagyar elmélet.
Szőnyegminta – Hermitage Múzeum – Fotó: washington.edu
Amit tehát ma minden magyar embernek feltétlenül tudni illene őstörténelmünkről, azokkal más népek tisztában vannak, a dokumentumok, műtárgyak pedig idegen múzeumok poros gyűjteményeiben hevernek. Többek közt Oroszországban, az Ermitage-ban, Szentpéterváron, Mongóliában, Ulan-Batorban, Pekingben, Washingtonban, múzeumokban őrzik a XIX.-XX. sz.-ban talált igen gazdag régészeti leleteket.
J.D. Talko – Grinzevich antropológus páratlan mennyiségű és számunkra felbecsülhetetlen értékű hsziungnu régészeti kincseket tárt fel. Ősi településeket kutatva, temetőket feltárva végezte kutatásait.
Később, 1924-ben P. Kozlov Észak-Mongólia hegyeiben tárt fel mérhetetlenül gazdag sírokat. A feltárt ezüst lemezek, szőnyegek és egyéb műtárgyak azonnal felkeltették a kutatók érdeklődését, 1928-tól külön expedíciókat szerveztek a térségbe.
Az utóbbi években a következő helyszíneken folytak kutatómunkák:
Észak- Mongóliában jó néhány hsziungnu várat tártak fel: Huret-tov, Terelgiin, Gua-Dov, Bars-Hot, Haralty, Gargalanty és más kisebb várakat. Ma talán az egyik legismertebb az Erlanhuhou erődítmény. Temetők feltárásán dolgoztak az alábbi helyeken: Hunuy, Tebsh-Uul, Edergol, Darchan stb.
Erődítmények, amelyek az ellenség számára bevehetetlenek voltak, bronztárgyak, arany és ezüst tárgyak, temetkezési szokások. Mongóliában az őseinkről alkotott képet például így ismertetik: “az Ivolga erőd a Selenga völgyben a Hsziungnu Birodalom településeit védte, 50-60 kilométeres körzetben”. (Tehát őseink nem nomád népek voltak.)
Hsziungnu selyemruha – Hermitage Múzeum – Fotó: washington.edu
A birodalom városainak katonai stratégiája, kereskedelme, kifinomult kézművessége ellentmond az ázsiai őseinkről kialakított képnek. A temetkezési szokások a feltárt leleteknek megfelelően a szkíta kultúra gyökereit mutatják. A halottak túlnyomórészt kiterjesztett végtagokkal, hanyatt feküdtek, a fából készült koporsót négyszögletes gödörbe helyezték. A koporsót burkolólap borította, a gödörben táblák sorakoztak. A sírokból bronz gombok, érmék, kis harangok, háromlapátos, lapos, vas és bronz nyilak kerültek elő.
Hsziungnu sír rekonstrukció – Fotó: washington.edu
A hsziungnuk írása maradék és alattvaló népek – zsuanzsuanok, szienpik, topák – íráshasználata jellemző rovásírás volt, amely az úgynevezett “pecsétírásból” fejlődött. Bár a tusdörzsölő tál kínai találmány, de egy időben a hsziungnuknál is elterjedt. Tehát őseink ecsettel írtak. Betűiket pedig selyempapírra vetették.
Forrás: Silk-Road
magyarno.com